Az űr nem a legvégső határ

„Emlékszem arra a napra, amikor Farkas Bertalan felment az űrbe. Amikor ezt bemondta a rádió, na az egy olyan pillanat volt, amire életem végéig emlékezni fogok, pedig igazából apámtól hallottam másnap reggel a hírt, a rádióbemondó hangja csak ezután következett.

A fellövés hiába volt előző este, a szovjetek nem jelentették be az ilyesmit előre, csak akkor, amikor már kiderült, hogy minden rendben ment és jó és stabil a keringési pálya és nincs semmi gikszer. Az űrkutatás azóta óriásit fejlődött és mi most is ott vagyunk.

Nem gondoltuk volna, hogy a következő magyar űrhajós még meg sem született, azt hittük akkor, hogy az már az űrkorszak. 45 év telt el azóta, és mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy azért az űrutazás már rutinfeladat. Pedig nem az, semmivel sem kell hozzá kevesebb kurázsi, mint akkor, talán csak a NASA által biztosított környezett emberibb, mint a szovjetek Csillagvárosa, ahol a »Farkas Bercit« annak idején kiképezték. Az űrkutatás hatalmasat fejlődött ennyi idő alatt.

Most és a következő napokban mindent is le fognak írni az űrhajózásról, talán Magyarországon is feltámad egy nagyobb érdeklődés az űrhajózás és az azzal kapcsolatos kutatások iránt. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek lelkesedése már a múlté, a technológiai fejlődés alapvetően a Földre koncentrál, az űrkutatósból, rakétaépítésből és persze a fegyvergyártásból kiágazó technológiák megváltoztatták az életünket. Nem is érzékeljük mennyire. A nyolcvanas évek lején a magyar gyerekek űrhajósok akartak lenni, nem tudom ma hány gyereket szólít majd meg ez a hatalmas kihívás, és főleg hányan fordulnak a természettudományok, a mérnöki szakmák felé, amelyek nélkül nem hogy technikai fejlődés nincs, hanem már a meglévő technológiák sem működtethetőek hosszútávon.”

Nyitókép: Kapu Tibor Facebook-oldala

***